2007. február 19., hétfő

világmegváltás 001

Nade azzal voltam eddíg olyan brutál-mód elfoglalva, hogy a Motor of Marknak új logót és emblémát tervezzek... Ez egy eléggé világmegváltó dolog, merthogy nem mindennap vált logót (és ezzel együtt arculatot is) egy ilyen internacionális mammut-cég, mint a Motor of Mark.
Világot megváltani pedig ugyebár nem lehet első próbálkozásra, úgyhogy több verziót is csináltam és még fogok is, mer hátha még jobban meg sikerül majd azokkal váltani a világot. A nem létező olvasóimat pedig arra buzdítom, hogy majd szépen lassan szavazgassanak, ahogy készülgetnek a különböző változatok, hogy szerintük melyik a jobb.
Kezdésként akkor rögtön kettő (2) fajta:

Van egy ilyen, ami címeres mint a Porsche, a Lamborghini meg az Ökör. Van benne ártó erőket távol tartó svasztika, meg szintén védelmező ororoszlán helyett farkas, mert nekem az is jó.


Meg van egy ilyen, ami ilyen szögleteses, tehát cíber-techno-undergorund-streetart-os cucc, amelyikben van egy elefánt is, ami viszont felfelé tartja a farkát, pedig egy elefént SOHA nem tartja felfelé a farkát... Meséltem már, hogy a kutyák nem tudnak felfelé nézni?

Cigidi-Citadella

Megint nem pósztoltam, ejnye! Ismét van mentségem, deeee mégse mondom el. Sok volt a dolgom, na. De azért elmentem fotózni vasárnap a Citadellára, ahol nagyon hideg volt akkor és fújt a szél, mintha dézsából öntenék. Nem sütött a nap rendesen, nem volt jó fény, emiatt az elején próbálkoztam a fényképezőgéppel valami kis színt kicsikarni a látható világból, de nem jártam túl sok sikerrel, úgyhogy inkább lemondtam a szinekről, B&W rulez!




2007. február 11., vasárnap

Cee-Lo

Azért nem pósztoltam most sokáig, mert nem voltam egy pár napig netközelben, de ettől függetlenül ugyanolyan kőkeményen dolgoztam pósztolni való dolgokon, de azok majd később jönnek és egy világméretű dolgot fognak megváltoztatni...

Viszont most az a feladatunk a suliban szakból, hogy egy híres emberről rajzoljunk karikatúrát és utánna csináljunk belőlle egy LEGO® figurát. Én hosszas böngészgetés és latolgatás után Cee-Lo melett döntöttem (eredetileg Baló Györgyöt akartam, de rólla kevés volt a kép a neten).

Vele csak az a baj, hogy elég népes azoknak a tábora, akiknek fogalmazásuk sincsen arról, hogy ő kicsoda. Nekik szól ez:

Cee-Lo egy furán kinéző ember, mert a szemhéjai nagyon sötétek és gonoszul áll a szemöldöke. Nem ezzel tett azon szert világhírre, hanem azzal, hogy olyat énekel, hogy KRRÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉZY meg hasonlók és ezt a rádió meg játssza, mint disznó, sőt még előtte be is mondják hogy most egy Gnarls Barkley számot fognak játszani, bár ez utóbbit nem teszik meg mindíg. Agyafúrt blog-olvasók ebből kitalálhatták, hogy Cee-Lo egy énekes, egyik zenekara a Gnarls Barkley, de vannak szólólemezei is.


Naszóval gyüjtöttem rólla jó sok fotót, de sajnos nagy részük alacsony felbontású volt, még nagyobb részükkel pedig az volt a baj, hogy napszemüveg volt Cee-Lon. Mindezek ellenére nem tántorodtam el a karikatúra rajzolástól, szóval elkezdtem firkálgatni:

hát mit ne mondjak nem ment túl jól...


Az volt még a baj, hogy nincsen barna filctollamm, úgyhogy kénytelen voltam a bőrét ceruzával árnyalatozni, ami péládul a mikrofonos képen elég rosszul sikerült.

Na itt meg megrajzoltam tollal az árnyékolást is... Ez sem lett túl profi, de azért volt jó, mert ezután találtam ki, hogy copickal fogom rajzolni az egészet, nem csak szinezek vele. Így születtek ők:




Az utolsó sárga fejjel már meg voltam elégedve, ezért csináltam meg az egész alakos verziót, amit a pószt elejére tettem be. Ja és csináltam még egy nyitott szájút is, de az nem lett túl jó, mindegy.

Aztán meg csináltam belőlle LEGO® figurát. A netről töltöttem le a 3d figurát és át textúráztam, meg kicsinosítottam kicsit. A ruháját nem tudtam eldönteni, hoyg milyen legyen, úgyhogy repperesre csináltam, pedig ő nem repper, csak ez valahogy jobbnak tűnt ,mint a szmoking... Azért nehéz neki ruhát kitalálni, mert neki nincs olyan, amiben sokszor van, vagy ami jellemző rá, merthogy minden koncerten beöltözik valami hülyeségnek ,ahogy ezt a mellékelt képeken is lehet látni... ez van.

2007. február 7., szerda

tizenöt snittnyi kőkemény sztoribord

Kellett csinálnunk szakra sztoribordot egy meglévő film 15 snittjéhez. Én a Véres gyémántot választottam, de nem azért, mert olyna jó film, hanem csak úgy. Anniyra nem lenne rossz film egyébként, alapjában véve, csak engem nagyon zavar benne péládul leonárdó dikaprió, aki minden mondathoz hozá teszi, hoy Huh?! ezzel adva nyomatékot szinészi képességeinek. A másik nagy hibája szrintem a filmnek, hogy minden néger ember a filmben úgy beszél, mint egy vaddisznó, vagy nemtommi, mer mozog az egész ember minden szónál annyira mondja, annyira, még az orruk is fel-alá ugrál beszédközben, a nyáluk cunamiként árasztja el a környezetüket, ami szerintem a valóságban csak nincs így és pont ezzel építi a sztereotípiákat, (amik ellen elméletileg harcol a film) hogy úgy mutatja be a színes bőrű lakosságot, mintha állatok lennének kábé. Megpróbálja védeni az afrikaikaikat, de nem azért, mert egyenlőnek tartja a többi emberrel, hanem mert szánja őket. Szóval olyasmi a film, mint a kopasz kövér portás a suliban, de ezt nem részletezem.

Mellesleg a sztoribordot beszkenneltem meg bepakolásztam úgy, hogy minden kép annyi ideig legyen bent, amíg a filmben is és aztán raktam alá hangot és felraktam a jutyúbra, tessék:

2007. február 6., kedd

kaming szúún


Bár mindenki tudja (aki olvassa ezt a blogot) (mind a hárman), hogy a filmemebe lesz egy duuurván nagy farkas és nagyon keményen rendet tesz majd, de most őket hülyének nézem , mert felrakok egy ilyen képet, ahol annyira nem látszik, hogy akkor most ez egy farkas és akkor azt mondom, hogy valami majd hamarosan lesz és direkt nem mondom meg, hogy mi lesz, mert így mindenkinek az oldalát furdalja majd a kíváncsiság kőkeményen. Mert senki se tudja, mi van a képen. Bizony.

2007. február 4., vasárnap

motor&mark


Na ez nem azér feketefehér, mert valami retró, vagy ilyesmi van a dologban, sokkal egyszerűbb oka vam. Mégpedig az, hogy zöldszínű a festékspraym, de ilyen színű filcem nincsen, ezért kénytelen voltam két különböző színnel megcsinálni rajta az árnyalatokat és az egyszínű foltokat, de ez feketefehérben már nem nagyon látszik. Ennek nincsen semmilyen érdekes története, hogy népművészet órán rajzoltam, vagy ilyesmi, ezt csak itthon, mert ovlt egy kis időm. Annyi az érdekes benne, hogy ez már Motor&Mark.

2007. február 1., csütörtök

hülyeség

Na biztos mindenkit nagyon izgat, hogy mit csinálhatok most és mér nem pósztoltam már HÁROOOM NAAAPJAA, de most nem fogom felrakni eddígi munkám gyümölcsét, hanem helyette egy nagyon hüje képet teszek fel, amiből lehet tippelgetni, hogy na vajon mivel foglalkozhatok. na vajon.

2007. január 28., vasárnap

AmÓn TÓbiN



Amon Tobinnak nem soká kijön az új lemeze, aminek az a címe, hogy Fooley Room. Nem véletlenül lesz ez a címe, hanem azért, mert a promó szerint mindenféle zajokat vettek fel a lemezhez, olyanokat mint például amikor a hangya füvet eszik, vagy amikor a szomszéd énekel zuhanyozás közbe; na és ezekből pakolta össze a lemezt a jó öreg Amon.

Ennek a hivatalosan még meg nem jelent (...) lemeznek kijött egy maxija is, aminek meg az a címe, hogy Bloodstone. Nem véletlenül ez a címe, hanem azért, mert rajta van a Bloodstone című szám, ami majd rajta lesz a Fooley Roomon is. De rajta van még 2 másik szám is, az egyik az Esther's, a másik pedig egy olyan trekk, ami nem lesz rajta nagylemezen, ez pedig a Here Comes the Moon Man. Ezek a számok jók. Főleg az Esther's, az különlegesen jó. Annyira jó, hogy nagyon, sőt még annyira is, hogy elgondolkoztam azon, hogy mi lenne, ha nem infinite loop lenne a Wrdalak-film zenéje, hanem ez...

2007. január 27., szombat

fíör!

Végre készen lett az absztrakt film!
Az lett volna a feladat a suliban, hogy csináljunk egy filmet szabadon válaszott zenére és legyen jó absztrakt. Én elkezdtem csinálni azt a fehér-alapon-méhecskés-virágos dolgot, amiből korábban posztoltam is képet. Amikor 1 percnyi anyag volt belőlle készen, megmutattam a tanárnak, aki anniyt mindott rá, hogy ez nem túl absztrakt és hogy nem az volta feladat. Igazából rendes volt, azt mondta, ezt humanizmusnak tekinti a részünkről, hogy nem oldottuk meg rendesen a feladatot, de nem volt túl bíztató. Ezér gondoltam, hogy csinálok egy olyan absztrakt filmet, hogy ketté szakad a ház. Sikerült:

2007. január 24., szerda

WRDALAK megint

Most kellett volna fázisolnom azt, ahogy a farkas bekúszik az alagúton keresztül az állomásra, de nem találtam sehol sem a stiftemet. Mindenesetre belefogtam és azt tapasztaltam, hogy még mindíg nem tudok fakrast rajzolni, de még Wrdalakot sem tudom rendesen megformálni, peidg nagyon sokat gyakrolotam. Úgyhogy most megint el firkáltam arra egy jó pár lapot, itt vannak a jobbak:

a feje ugye mindígis jobban ment, csak az orra olyan, mintha egy disznótól kapta volna kölcsön:


itt már viszonylag jobb lett a teste, az a fő baja, hogy a hátsó lábait nem kellett volna ennyire lentre rajzolni, hanem úgy kellett volna cisnálni, hogy a feneke is egy vonalban legyen a testével, tehát az ne csússzon le, hanem a lábak alsó vonala kerüljön inkább feljebb, hogy érzékeltessem mekkora a torzulása egy ilyen ormótlan nagy farkasnak.


A másik probléma meg, hogy a metró lámpák alacsonyan vannak, tehát úgy kell megjelennie Wrdalaknak, hogy az ő viláígtó szemei is alacsonyan legyenek, amire a legjobb ötletem az volt, hogy miután az állomásig futott, csak szépen lassan dugja be a fejét a lyukon, mert látja, hogy ez most valami különlegesebb dolog és csak amikor az embereket meglátja, akkor vadul be és akkor ugrik ki, meg minden, de ez már egy másik snitt...
mindenki képzelje úgy,hogy csak a fejt látja, a testét nem.

2007. január 23., kedd

present perfect

Na ma népművészet órán folytattam a tengapi autómat, amit még a tegnapi angol óra tananyaga nyomán neveztem el. Ma is könnyű dolgom volt, mikor a tanári szigor kijátszásával próbálkoztam, azaz meg próbáltam észrevtélen maradni a figyelő tanítói szemek előtt, de mégis precízen rajzolni; ugyanis a tanárunk elaludt feltetés közben.

Kezdtem a szokásossal - Valahogy amikor egy már megtervezett autót rajzolok le egy másik nézőpontból, akkor eleinte mindíg sokkal bumfordibbra rajzolom a kelleténél. Ez ezúttal sem volt ez másként, így sikerült:


Aztán csak hogy mindenki értse, hogy milyen a lámpája, csináltam rólla egy közelit. Úgy működik, hogy alapból egy fém csík, de ha besötétedik, akkor világítani kezd, merthogy neon van benne. ez meg így:


És aztán a második óra vége felére már sikerült egy egészen jót is rajzolnom az autóról, ráadásul egy olyan nézőpontból, amiből rajzolni nem nagyon szoktam, csak 3dézni. na ez pedig így:

2007. január 22., hétfő

angol óra


"Márk an' Olivör! Wát ár jú dújing?! Wáj dont ju liszön tu dö text end fáló it? Dont dró! Dzsászt liszön!" - mintha csak ma történt volna, olyna konrétan fejemben él az első kritika, amit ezzel az autómmal kapcsolatban kaptam. annyira bele védősött az agyamba, hogy talán már soha nem fog kitörlődni... azthiszem nem túl építő jellegű, dehát ilyen az élet...

2007. január 18., csütörtök

ezt meg festettem

A suliba volt egy olyan feladat, hogy fessünk le valami tárgyat szépen, aztán majd később csinálunk vele valami rövid kis animációt, mert az majd jó lesz. Na én festettem ipodot. Így.

2007. január 14., vasárnap

WRDALAK

Készülget a WRDALAK, a fogyatékos szuperhősös rajzfilm, 3d háttérrel, rövid részleteket rakosgatok fel belőlle a youtubera:







Elméletileg félév végére kéne vele kész lenni, de addígra úgysem végzek vele, bár sietek, csak közben kell csinálni az absztrakt filmet is, ami meg még ennyire sem halad. Na abból meg akkor ítt egy kép: