A következő címkéjű bejegyzések mutatása: futár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: futár. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. december 16., kedd

Helyesb

Szerdán kettőtől kezdődik az egyetemen a féléves kipakolás, ahol elméletileg az egész féléves munkánkat nézik meg és értékelik, gyakorlatilag pedig csak két feladatot, az év eleji futáros animációt és az utolsó animatik feladatot. A futárosat már látták a tanárok régebben is, de finoman jelezték, hogy javítsunk rajta, különben el leszünk kapva egy sötét sikátorban éjszaka, márpedig az nekünk nem jó, ezt ugye mi is felfoghatjuk, ugye.

Szóval újracsináltam a futást meg a járást, raktam bele furcsa járást és kiegészítettem a nehéz tárgyas részt is. A kockát se ártott volna javítani, meg a szelesbe is nagyon hiányzik még pár fázis, de nincs többre időm, az animatikkal még kész se vagyok, pedig holnap van a leadás.

2008. október 4., szombat

négy 7

Vége lett a mostmár négy hete tartó fázisolós mókának, amiről már korábban is írtam volt. Kedden kell majd bemutatni a járást, a futást, a szélben járást, a kockát, a vízbe ugrást meg a nehéz tárgy tolását, amit kábé kötelező volt olyanra csinálni mint jankovics marcell sziszifuszos filmje, mer' hogy az mindenki szerint isten császár.

2008. szeptember 18., csütörtök

1 hét

Pontosan 7 napja tanulom az animáció-mozgatás kurzust, ami azt jelenti, hogy hét napot töltöttem el eddíg fázisok rajzolgatásával. A legutóbbi animációkat fel is rakom, mer' hogy legyen valami.
A labda pattogáshoz kaptunk előre lerajzolt fázisokat, azokat kellett kiegészíteni vagy átformálni:

Itt meg megkaptuk a futár figurát 3 nézetből (lehotay Zoltán tervezte a redbullnak még régebben) és a feladatokat, hogy futnia kell meg járnia meg szélben járnia, egy meg nem adot nézetből (oldalról). Segítségképpen pár fázist vázlatosan lerajzoltak nekünk a táblára, hogy lehessen lesni, meg magyaráztak a mozdulatokról sokat nekünk jól. A futást és a járást már tanári javaslatok alapján javítgattam, a szeles részt még nem látta oktató: