Persze még egy olyan site is, mint a deviantart, meg kell időnként elégedjen könnyed, gyors kis rajzocskákkal. Nem lehet mindíg az erőltetett, a túl részletezett stílust nyomni. Olykor szükség van egy-egy kötötótt pulóverre való mintára is.
Így született meg az eddigi legnépszerűbb deviantartos képem. Gondolom, nem kell magyaráznom, miért nézték meg olyan sokan. Kicsit inkább szégyenkeznem kéne, de az az igazság, hogy mivel becimkéztem ebben a posztban is a rajz főtémáját, az az érzésem, hogy ide is számtalan látogatót fog vonzani. Azt pedig már nem is kell említenem, hogy a legutóbbi BobaFett-fiaskó után úgy éreztem, vissza kell térnem az egyszerű beállításokhoz.
Bevallom elragadott egy kicsit a hév itt is. Annyira igyekeztem valami meghökkentővel előállni (persze a star wars fan-art univerzumon belül), hogy túlmentem a határon. A deviantarton aztán kommenteken keresztül leszedték rólam a szenteltvizet, de legalább ment egy kicsit a diskurzus, ezzel is növelve a nézettségemet. Aztán még ott van az is, hogy nem igazán kivehető, mi történiik a képen. Segítségül annyit elárulok, hogy a baloldali figura lába a jobb oldali figura lába mögött keresendő.
Na talán ez sikerült ebben a témában a legrosszabbul. Igazából fel sem raknám ide, csak a Vaderes rajzolyan kérdéseket vetett fel, amiket ezzel a képpel lehet csak megválaszolni. Hátha van, akinek minden hibája ellenére is bejön.
Na ennél a képnél kezdtem el tudatosan stratégiát kiépíteni. Megnéztem, melyik karakternek van még sok tagot számláló fanklubbja a deviantarton, így jött Vader. Rájöttem, hogy ahhoz, hogy mindenki megnézze a rajzomat, szekszinek kell lennie, így jöttek a csöcsök. Emellett még úgy véltem, kell valami eredetit, valami pluszt beleadnom, így jött az alternatív storyline. A filmek által leírt, jólismert történetet tehát sutba dobtam és megszületett a fenti kép.
Itt a csillogós latexruha tónusozását próbáltam ki, de a szinei miatt kicsit behalt a dolog. Pakoltam még mellé ilyen profi harci doridokat, hátha azokat is szeretik, de rá kellett jönnöm, hogy nem ez a helyes út a népszerűség felé. És bár az előtér esetében eléggé elkavarodtam a részletekben, a hátteret egész dinamuksra sikerült stilizálnom így visszanézve.
Gondolom nem mindenkinek érdekes ugyanaz a téma harmadjára is, viszont a deviantarton az ilyen rajzokkal tudok nagyobb népszerűségre szert tenni. Már pedig ez szerintem fontos tényező.
Na ilyen lenne, ha használnék színes kontúrt a rajzaimon. Megint sztárvórszos, mert azt vettem észre, hogy könnyebb sikeresnek lenni, ha olyan témához nyúl az ember, amit sokan szeretnek. A baj csak az, hogy a figura bal karja valahogy kitört.