A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvajánló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvajánló. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. szeptember 6., kedd

Learning Curves


A Learning Curves egy könyv, ami megpróbál hasznos tanácsokat adni azoknak, akik tervező művészetekkel foglalkoznak. Például, hogy hogyan érdemes olyan dolgokat lerajzolni, amik egyelőre csak a képzeletünkben léteznek, mire érdemes ilyenkor odafigyelni, stb. Azért írok róla még én is, mert szerepel benne pár rajzom, azt illusztrálandó, milyen kitűnő ihlető forrás is a természet, de az ide berakott pár oldal mások munkáit mutatja. Szóval itt veheti meg mindenki 40 euroért, aki úgy érzi van még mit tanulnia a témában.


2008. szeptember 6., szombat

Jaroslav Hašek - Svejk, a derék katona

Ott lakott egy Karlík nevezetű úr az első emeleten. Fölötte egy emelettel valami Mikes neű konzervatóriumi hallgató, nagyon derék ember. Borzasztóan szerette a nőket, és többek között elkezdett járkálni ennek a Karlík úrnak a lánya után is, egyébként a Karlík úrnak speditőr cége és cukrászdája volt, azonkívül egy könyvkötészete Morvaországban valami egészen más firma alatt. Mikor a Karlík úr megtudta, hogy ez a konzervatóriumi hallgató az ő lánya után járkál, elment hozzá látogatóba, és azt mondta neki: "Maga nem veheti el a lányomat, maga csirkefogó. Nem adom magához!" - "Jó, felelte ez a Mikes úr, mit csináljak, ha nem vehetem el, akaszam fel magam?" Két hónap mulva megint elment hozzá a Kralík úr, és magával vitte a feleségét is, és mind a ketten azt mondták neki egyhangúan: "Maga kapcabetyár, maga elvette a mi lányunk becsületét." - "Nagyon is igaz, felelte ő erre, voltam olyan bátor és kurvát csináltam belőle, nagyságos asszonyom." Erre a Karlík úr elkezdett fölöslegesen ordítani vele, hogy ő megmondta neki, hogy nem veheti el, hogy nem adja hozzá, de a Mikes úr nagyon helyesen azt felelte, hogy nem is veszi el, és a múltkor nem is volt szó arról, hogy viszont mit csinálhat a lánnyal. Erről, azt mondja, nem is tárgyaltak, és ő betartja a szavát, de legyenek nyugodtak, neki nem kell az a lány, ő egy jellem, ő nem szélkakas, ő szótartó ember, ha ő mond valamit, akkor arra mérget lehet venni. És ha emiatt be lesz perelve, nem érdekes, mert neki tiszta a lelkiismerete, és a megboldogult mamája még a halálos ágyán megeskette, hogy soha életében nem fog hazudni, és ő a kezét adta erre, és az ilyan eskü, az szent. Az ő családjában, azt mondja, soha nem hazudott senki, és az iskolában ő is mindig a legjobb jegyet kapta magaviseletből. Szóval láthatjátok, hogy sok mindent nem szabad, de lehet, és hogy az urak különbözhetnek, csak az akaratunk legyen egyforma.

Régen volt már könyv ajánló.

2007. július 17., kedd

Ilf-Petrov - Aranyborjú


Noha Osztap kétségkívül az egész fülke figyelmének központja volt, s csak úgy dôlt belôlle a szó, s bár az útitrásak a legrendesebben viselkedtek vele, mégis más volt ez, mint a Balaganov-féle istenítés, a Panyikovszkij-féle gyáva alázatosság, vagy akár a Kozlevics-féle oda-adó szeretet. A diákokon érezhetô volt a nézőközönség fölénye a konferansziéval. A nézô meghallgatja a frakkos polgártársat, néha nevet, lomhán megtapsolja, végül azonban hazamegy, és nem törôdik többé a konferansziéval, aki elôadás után betér a színészklubba, szomoran ül vagdalthús-adagja mellett, és arról panaszkodik szakszervezeti kollégájának, az operettkomikusnak, hogy a közönség nem érti, a kormány pedig nem becsüli meg. A komikus vodkát iszik és ugyancsak meg nem értésrôl panaszkodik. De hát hogyan is érthetnék meg? A tréfák ócskák, a fogások elavultak, az újratanulástól meg már lekéstek. Azt hisszük, mindez világos!

Pont, mint az elôbb: ez is idézet, ez is nagyon keserû, ez is könyv. Mondjuk ennek gondolom az a mentsége a keserûségre és a kudarcra, hogy az orosz dolgokat szeretné így jellemezni, dehát kérem!

Itt lehet elolvasni.

Salman Ruhdie - Az éjfél gyermekei


Éjfél, vagy éjfél körül. A vasúti sínek felôl, összecsukott (és sértetlen) ernyôvel a hóna alatt, egy férfi közeledik az ablakom felé, torpan meg, guggol le és kezd el kakálni. Aztán meglátja sziluettem a világos ablakban, de ahelyett, hogy zokon venné illetéktelen jelenlétem, megszólít:
- Ide süssön! - és kipréseli magából a világ leghosszabb hurkáját. - Tizanöt hüvelyk! - kiáltja büszkén. - Maga milyen hosszút bír csinálni? - Hajdan, mikor még több energiám volt, bizonyára szívesen elmondtam volna az élettörténetét; az idôpont meg az ernyô elegendô támpont lett volna ahhoz, hogy ôt is beleszôjem az életembe, és semmi kétség az iránt, hogy végezetül bebizonyítottam volna, ez az ember is nélkülözhetetlen az én életem és sötét korom megértéséhez; de most már szét vagyok zilálva, le vagyok kapcsolva a tápfeszültségrôl, már csak néhány sírfeliratra telik tôlem. Így hát odaintek cupán a kakálóbajnoknak, és ennyit szólok: - Héthüvelykeset, ha jó napom van - és elfelejtem az egészet.

ehhez a szöveghez kéne idézôjel, de nem rakok, mert akkor már máshogy fog neki az ember, hogy elolvassa, ha látja, hogy idézet, fogjon csak neki midnenki úgy, mintha én írtam volna, aztán lepôdjön meg nagyon, amikor ezt elolvassa és szembesül azzal, hogy bizony ez egy idézet volt a fenti könyvbôl. Eddíg még nem volt ezen blog hasábjain könyvajánló, de most van.
Mert ez egy nagyon jó könyv.
Nagyon keserû szájízt hagy maga után, a fôhôs tulajdonképpen boldogságot nélkülözô életrajza, de a hangneme, a megfoglamazésa, a hasonlatai, mind annyira kifinomultak, hogy élvezetté teszi a szenvedés megtapasztalását. Kicsit hosszabb talán a könyv a kelleténél, de ha egyhuzamban sokat olvas az ember, akkor pont idélis az oldalszám is.

AZ ÉJFÉL GYERMEKEI -
RUSHDIE, SALMAN

Eredeti ár: 3980 Ft
Megjelent az ULPIUS-HÁZ KÖNYVKIADÓ ÉS SZOLG. KFT gondozásában.
Oldalak száma: 528
Borító: KÖTVE
ISBN: 9789637253171
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2005
Fordító: FALVAY MIHÁLY

de a képen nem ennek a kiadásnak a borítója látható, az nem ilyen szép.