2013. december 30., hétfő

Holy Olga


Vanishing Point

Többek között a Száguldás a semmibe című filmből írtam a szakdolgozatomat, ennek örömére készítettem hozzá egy egyszerű kis fan-plakátot. A főhős vonásait az autó lámpjában rejtettem el.

KV

Volt egy kiállítás, amelyikre olyan aloktásokat vártak, amik a "K" és a "V" betűt jelenítik meg, a kávéhoz köthetően. Én egy régebbi rajzomat poroltam le a jeles alkalomból és burkoltam új köntösbe.

2012. december 2., vasárnap

Alkonyattól pirkadatig

Robert Rodriguez nem tartozik a kedvenc rendezőim közé. A Machetén kívül nem is nagyon tudnék olyan filmjét mondani, amit szeretek. Az Alkonyattól pirkadatig sem olyan jó, mint amilyennek hittem a kultusza alapján. Néhány vicces momentumtól eltekintve nem fogott meg benne semmi. George Clooney nyaktetoválását igyekeztem amúgy felidézni a poszter segítségével.

Majmok bolygója

A Majmok bolygója régi részeit mindig nagyon nyomasztónak találtam. A 2004-es Tim Burton féle rimék meg nem volt túl izgalmas, viszont nagyon szép péncéljokat csináltak benne a majomkatonáknak. A téma legújjab feldolgozása pedig egyláltalán nem fogott meg, ezért picit szabadabban közelítettem a dologhoz és beretusáltam egy nagyorrú majmot egy szkafanderbe.

2012. október 21., vasárnap

28 nappal később

Danny Boyle a Trainspotting után is csinált még pár igen jó filmet, pl. az itt látható zomibsat. Képileg nagyon szeretne a dokumentumfilmekre hajazni, ami miatt csak természetes fényekkel világítják meg benne a jeleneteket, de ettől meg ramatyul néz ki az egész. Ezenkívül viszont szórakoztató cucc, sajnos a folytatása viszont már borzalmasra sikerült (28 héttel később).

2012. október 13., szombat

A nagy lebowski

Ebből a filmből a számomra legviccesebb mondatot szemeltem ki és próbáltam meg illusztrálni. Megcsináltam angolul is, de valamiért szerintem magyar nyelven mégis mókásabban hangzik.

2012. október 8., hétfő

Noomi

És van még egy ilyen stílusidegen portré-kísérletem is. Majd a sokadik kontúros cuccom már hátha jó lesz.

Fargo

A Coen testvérek klasszikusában, a remek Fargoban időnként feltűnik Paul Bunyan félelemetesre bevilágított szobra. Ő az Észak-Amerikai folklór egyik legendás favágó alakja, társa egy kék ökör.

2012. szeptember 23., vasárnap

Szárnyas Fejvadász

Mivel a mezőny elég gyatra, ezért nem nagy meglepetés, hogy a Szárnyas Fejvadásznál még nem készült jobb Philip K. Dick megfilmesítés. Bár szinte minden regénye és novellája vászonra kívánkozik, valamiért mégis szinte mindig elrontják az adaptációit.

Edward James Olmos halandzsa szövegét, amit a képre is kiraktam elvileg a forgatáson rögtönözte, ugyanis magyar felmenői okán beszéli egy kicsit a nyelvünket.

2012. szeptember 18., kedd

Sharapova

A teniszezők nem néznek ki túl érdekesen, leginkább a hétköznapi emberekre hasonlítanak. Viszont egészen gyorsan repked a labdájuk, úgyhogy némi dinamikát sikerült belecsempésznem ebbe a képbe is, amely a női tenisz egyik aktuális csillagát, Maria Sharapovát ábrázolja, enyhén kicsavarodva. A kereszt a nyakában nem az én ötletem amúgy, az tényleg van neki.

Ronaldo pici fejjel

Még mindig azon a véleményen vagyok, hogy a futballisták viccesen néznek ki. Persze a valóságban nem mindíg, de a rajzaimon remélem igen. Az itt látható derék uriember amúgy épp a portugál válogatott mezében rugdossa azt a labdát.