2008. november 16., vasárnap

Ilyet lehet két perc alatt

Kellett krokizni is tovább, az utolsó héten 120 kellett csinálni iskolán kívül (ott általában este hatkor végzünk, szóval még azután). MI nyomtuk tovább a már megkezdett stílust, csak most többet filctollaztam.










a kacsa lábán

Volt olyan is, hogy körbe mentünk az álló modell körül, minden oldalről lerajzoltuk, aztán animációvá összefűztük:

Látvány rajzok

Volt modellünk, aki beállt meg minden, de ez már a mome, nehogy már megelégedjünk azzal, ha csak a modellt rajzoljuk, úgyhogy kell neki háttér meg környezet meg figurák meg tökömtuggya:





Vizuálstúdium

Három hétig volt most vesszőfutás, félig "rajzielemzés" félig meg "alaktan". A rajzi elemzést raktam fel eddig, mert abból prezentációt kellett összeraknunk most péntekre és bemutatni, hogy aztán majd értékeljék jól. Azért is volt több kis kép egy nagyra felpakolva, mert kivetítőről néztük és direkt kérték, hogy így rakjuk össze, mert sok embert kell megnézniük és hogy minél gyorsabban végezzünk. Persze rajtam kívül kábé senki nem sűrítette össze ennyire, de ez nem baj. Viszont rajtam kívül senki sem csinált színes cím oldalakat a prezentációjába, amin én meglepődtem elsőre, de igazából az eddigi tapasztalatok alapján egyértelműnek kellett volna lennie, hogy a moméra humortalan, fekete-fehér emberek járnak (ilyeneket keresnek).

Azért arra nem számítottam hogy ennyire megütköznek az én rózsaszínes háttereimen, főleg arra nem, hogy a betűtípusommal is problémájuk lesz, de igazából nem bánom. Legközelebb is ilyenre fogom csinálni, nem állok be a fekete alapon fehér helveticával írók meglehetősen népes táborába, inkább tartsanak homárnak.

Innentől jön az alaktan, amiből már korábban is volt ízelítő, meg amit mindegyikőnknek fel kellett raknia a krokirajz.blogspot.com - ra.

Rajzi tanulmányok valós térben

Ezt a feladatot igazából végig térkrokinak neveztük, mert tényleg azt is jelentette. Tehát ez lett az egyetlen névvel is rendelkező feladatunk, meg is kell becsülni az ilyet itt a momén. A megoldásaim amúgy szintén nem jöttek be a konzulens embereknek, csak a kiértékelésen, mer' hogy ugye túl sok a manír.

Tárgy kompozíciós gyakorlatok - síkban

A feladat cím író géniusz újabb büszkeségét ismerhetjük meg. Ez amúgy a "csendélet, csak közbe' nem csendélet" típusú feladatok egyike. Erről is hadováltak összevissza a tanáraink, mikor látták az értetlen arckifejezéseinket, de nem nagyon segített. Mondjuk ezekre a képekre legalább következetesen a kiértékelésen is ugyanazt mondták, mint a korábban: nem ez a feladat.






Rendezés - elrendezés - téri helyzetek rajzi elemzése

Az előző témához hasonló borzalom, de itt legalább megsúgják, hogy igazából csak fotosop effekteket kell pakolni az első kör fotóira. Persze mivel a fotóim nem voltak jók, így ezekből is csináltam csomót, ami nem felelt meg, de aztán a végső bemutatón ezekkel se volt problémája senkinek. Kivéve ugye a rózsaszín használatával, mert azt ugye a momén nem szabad.





Rendezés - elrendezés - átrendezés

Na most mit lehet várni ettől a címtől? Semmi jót ugye. Rákérdezni sem érdemes, hogy akkor most ez mi a hátamat jelent, mert akkor azt mondják, hogy teret síkkal, konstruktivistán, geometrikusan, egyszerű formákkal, letisztultan, szépen, kompozícióban, de most már usgyi fotózni. Elsőre azt gondoltam, hogy áááááhhhh ezzel nem lesz gond, fotóztam én má', sima ügy.
Aztán amikor először verekedtem magamat konzultációra, kiderült, hogy ezek a fotók sem a feladatra sem sehova nem jók, merthogy én biztos keveset fotóztam még, mer nagyon nem megy. Szóval apukámmal próbáltam konstruktivistábbra varázsolni a képeket, de azoknak sem volt túl jó fogadtatása. Aztán jött a végső prezentáció, ahol már nem csak az a tanár ült ott as bizottságba, akivel korábban beszéltem, úgyhogy ott már azt mondták, hogy jók a fotóim.




2008. november 6., csütörtök

Tér performansz

Volt olyan is, hogy bejött óra közepén a tanszékvezető, hogy csináljunk térperformanszot, aztán holnapra hozzuk belőlle a mozgóképet. Mi vittük.

Rubik

Az egyetemen szültek most egy olyan ekszöszájzt, hogy tér installációkat találjunk ki, amik Rubik Ernőre meg az ő játékaira reflektál meg utal, meg ilyenek. Azt is mondták hozá, hogy legyen könnyen kivitelezhető, mert nincs pénze a sulinak, meg azt is, hogy amiket úgy ítél egy bizottság, azt megcsináljuk a valóságban, amit meg nem úgy ítél, azt meg csak prezentációban. Felpakolom az én megoldásomat:



2008. november 2., vasárnap

Homárosz eposza

A suliban most abból űznek sportot, hogy minél több feladatot adjanak a délutánokra meg a hétvégékre. Hétfőre például hatvan darab krokit kell szállítani rajzórára, aminek a legyártására pontosan egy hetünk volt. Mivel ezenkívül rengeteg tennivaló volt még, esténként ültünk le a többiekkel egymást krokizgatni, tehát valaki mindig beállt, a többiek rajzolták két percig, aztán csere. Mivel ugyebár a tökünk tele volt már az egésszel a sokantizedik beállítás után, elkezdtünk kicsit elvetemültebb pózokat felvenni. Ide nem rakom fel mind a hatvanat, csak a legjobbakat közülük, szóval itt sajnos nem is látszik igazán, hogy a lerajzolt figurák alapján mennyire egyértelműnek tűnik, hogy mi óriási cső-homárok vagyunk. Mondjuk a diszkógömbös kompozíciókból egyet beraktam, meg a "recskagép" című zöld beállítást sem hagyhattam ki: