2007. december 30., vasárnap

10,000


Még 23-án kellett volna ezt pósztolnom, de akkor nem volt idôm, szóval most pótolok: Meg volt ugyanis a 10,000. látogató a blogomon! yíhhhhhááááááá! (Azóta már 10,290-nél tartunk.) Köszi!

Wolf Plus prológus

Szóval ugye nekünk VW Golf Plusunk vanúgyhogy ezzel fogom majd csinálni a totálkár filmet. Most néztem meg a Transformers filmet nem rég mégegyszer, ami kedvet csinált ahhoz, hogy én is valami ilyen átalakulós-robotos dolgot csináljak. A robot természetesen 3d lesz, valahogy megpróbálom öszedolgozni az élő felvételellel jól.

Szóval az autó neve golf plus és még régebben hallottam valahol, hogy erre milyen jól kijön az, hogy wolf plus, szóval farkasos robotot kezdtem el rajzolgatni, kevés sikerrel, mer mindíg denevér sikerült belőlle:


aztán kezdett kicsit minotauruszos lenni, ami már a sok denevéres rajz után olyan üdítőleg hatott, hogy rajzoltam is belőlle egy nagyobbat:

de aztán rájóttem, hogy a szemének kereknek kell lennie, pont mint a golf plus hátsó lámpájának:

és így már meg tudtam belőlle rajzolni a teljes alakosat is, amit majd tele aggathatok autó alkatrészekkel. Az oldalsó nézet még elég béni, majd rajzolok rólla egy hátulsó nézetet is és azután majd neki rugaszkodok mégegyszer az oldalának.

Transwolfers


A totalcar készítő kompetisönre én egy tranformeres dolgot szeretnék majd csinálnni, mingyár szkennelek is párat, addíg berakok ide egy eléggé megtépázott logót, amit senki nem ismer fel sehogyse. Bocs.

2007. december 26., szerda

SpeedGagyi

4 festmény, kábé 2 óra alatt:




Amúgy a darut nagyon rosszul sikerült szkennelni, a valóságban ennél azért árnyaltabb tónusokból áll.
Ja és a valósághoz hozzátartozik, hogy ezek 10 x 14 centisek. Bocs.

Zöld Tara

Édes egy jó apukám egyik kedvenc japán rajzfilm figurája:

Amúgy meg Buddha női megtestesülése, véd a rossz dolgoktól, zöld színű és van hat darab spanja.

Boldog karácsonyt!


Szerettem volan 24edikére kész lenni ezzel a képpel, de nem volt időm, ahogy most sincs. Felrakom most azta pár dolgot, amit tudok, aztán 30adikán posztolok megint, remélhetőleg kijavítom a most felrakott dolgok hibáit. Például remélem ezzel a rajzzal is sikerül valamit kezdenem, mert jelenleg meglehetősen gyászos minőségű. Na písz.

2007. december 22., szombat

Készítsen ön is Totalcart!

Én sose néztem igazából a totálkárt. Régebben nem szerettem annyira, az elmúlt négy évben meg nem nagyon voltam itthon szombaton, hogy a tévét nézzem, hanem a suliban toltam a padot. Persze pont úgy, mint az igát.
De azér mindíg is szerettem valamennyire, főleg a rádiós változatát, ami már nagyon régen megszűnt. Most meg pályázatot hirdettek, ami azért jó, mert utdok majd rá etűd-filmet csinálni jól:

A feladat: Legfeljebb 6 perc hosszúságú mozgóképes anyag
előállítása, autós témában.
Mindent lehet, nem kötünk béklyót az alkotói kézre. Egyedül a terjedelemben nincs irgalom: a 6 perc 1 másodperc már nem játszik,
automatikusan kizárjuk a versenyből.

Fontos:
* Nem kötelező viccesnek lenni
* Nem kell okvetlen tesztet készíteni
* Legyen érthető a hang, vagy legyen felirat
* Menet közben kötelező a biztonsági öv viselése és a Kresz
betartása
* Legyen elérhető az alkotó, különben nem tud nyerni

A pályamunkákat a http://totalcar.hu/palyazat címen lehet feltölteni.
 Ugyanitt megnézheti és értékelheti a többiek pályamunkáit is.

Aki nem szereti az autókat, de jól főz vagy mulat, az utóbbi két témában is forgathat.
A végső leadási határidő január 31., ekkor választjuk ki a győztest, aki egy Sony HDR-HC7 nagyfelbontású kamerát nyer. Örökre irigyelni fogjuk, nekünk a tévénél sincs ilyesmink.
A győztes filmeket lehozzuk kiemelten a Totalcaron, alkotóikat felmagasztaljuk, és a zsíros szerződések sincsenek kizárva.

Néhány technikai tanács:
* Legyen érthető a hang, ezt nem könnyű megoldani
* Ne legyen sok statikus szónoklás, azt a néző tőlünk se szokta szeretni
* Tessék sok képet felvenni az autóról, lássuk mozogni is
* Legyen ötlet
* Próbáljunk érdekes dolgokat kitúrni a témából
* Ne legyünk restek jól megvágni utólag

Ez pedig a szószerinti pályázat kiírás innen.

2007. december 21., péntek

Pimp My Állvány


Elkezdtem forgatni a következő filmemet, ami szintén etűd ugye, mint a legutóbbi három, de ez novella feldolgozás lesz: Viktor Pelevin – Ignat boszorkánymester és az emberek című műve kerül ezáltal vászonra durván. 4 jelenetből áll, 2-őt már leforgattam, de az egyik nagyon sötét lett, szóval majd azt újra forgatom.
Nem is ez a lényeg, hanem, hogy ebbe a filmbe kell kamera mozgás és ez ugye csak úgy elegáns, ha állványon van a kamera: szóval mindenképp mozgó állvány kell.
A világ legkúlabb cuccával csináltam meg, hogy mozogni tudjon az állványom: a kerékkel.
Egy matchbox kamionnak lecsavaroztam az alját, azon voltak a kerekei, mind a 6 pár. Szét tördeltem a kerekeket és aztán kettessével felragasztottam őket az állványom lábaira, ezüst ragasztószalaggal:
és kész is a guruló állvány, amivel már svenkelhetek meg minden.
Mondjuk a kerekek nagyon picik, emiatt pedig nagyon remeg a kamera, ha gurul, de erről általában hallgatok, mint a sír.

2007. december 8., szombat

Gomba Sztroganoff módra

Újabb film etűd, ezúttal a gasztronómia világából. Amúgy ez lett az eddígi legrövdebb etűd, de nem azért, mert kevés videót vettem fel, hanem mert egy ilyen rövid számhoz vágtam.

2007. december 7., péntek

Rajzverseny

Ma és tegnap volt a rajzverseny a suliban, ami kábé csak annyit jelent, hogy a tanárok kevésbé szólnak bele a rajzokba. A modellnek meglehetősen nagy feje volt, de nem volt szőrös:

2007. december 3., hétfő

Salman Rushdie Magyarországon


Salman Rushdie Magyarországon járt, aláírt egy pár könyvet, miután megdumálta a dolgokat Friderikusz Sándorral és Árpa Attilával.
2 és fél órát vártam rá, hogy golyóstollal belefirkantsa a nevét a könyvbe, nem vagyok benne biztos, hogy megérte.
Sebaj.

2007. december 1., szombat

Szekszujel fhifhies a Szilvupléban!

Csütrötök este volt megint szeskszujel koncert, de ezúttal nem fotóztam, hanem videóztam, hogy a "kreatív témájú" filmjeim számát szaporítsam, ilyenbôl kell ugyanis csinálnunk a suliban most 6ot. Majd a többit is pósztolom amúgy, ha készen lesznek.

A koncertrôl eméletileg készült hangfelvétel, de a hangosítós ember, aki ezt csinálta elég zárkózott lélek, úgyhogy a felvétel híján kénytelen voltam egy teljesen más zenét berakni a képekhez, ami sokszor nagyon látszik. Ha majd meglesza felvétel, akkor majd berakom azt jól.

2007. november 28., szerda

Vacsi 2015-ben


Újabb pláyázat, azúttal mondjuk kicsit késôn vettem észre: december 10-éig kell regisztrálni rá és 15-éig kell beküldeni a munkákat. Na de milyen munkákat?
Olyan dolgokat kell tervezni, amilyeneket majd 2015-ben használunk a vacsizáshoz. Evôeszközök, fôzô cuccok meg mindenfélék, utazáshoz, otthonra meg a munkába. Pontosan nem értettem, milyen koncepciókat várnak, de azt írták, hogy nem a konkrétan mûvészi cuccokat akarnak, hanem olyanokat, amik megteremtik a mûvészetet.
Amúgy lehet csapatban is pályázni, az eredmények pedig 2008 januárjában kerülnek nyilvánosságra, majd a MACEF mondja el, aki Milánóban lakik.
Részletek itt.

2007. november 26., hétfő

Kisképzô returns

Miklós kérte, hogy csináljam meg ezt neki, aztán Olivér ellenôrizte hogy jó-e, szóval az ötlet nem az enyém, csak a megvalósítás. Sebaj.

2007. november 22., csütörtök

Szavazás

Ja és azoknak az embereknek küldenék még egy ilyet, akik arra szavaztak, hogy az autó fel fog borulni:

De amúgy a szavazásokat ezen kívül hasznos dolgoknak tartom, például a majoms*gg témakörében azt hiszem mindannyian sokat tanultunk a voksoláson keresztül.

A siker íze

Úgy kábé szeptemberben és októberben végig valamelyik pályázatra készültem gôzerôvel, kábé folyamatosan volt tehát dolgom ezzekel, a többi iskolai meg otthoni feladat mellett.
Mostanra értek be az akkor elvetett magok.

Voltak amiket a madarak csipegettek fel, voltak amik tüskés növények közé kerültek és nem tudtak kihajtani, voltak amik az útra estek és a gyalogosok összetiporták ôket és ugye volta kazok amik alapvetôen rossz minôségû földbe hullottak.

1. A MOL pályázaton nem díjaztak, 360 gyerek közül választottak ki 50-et, én nem vagyok köztük, nem fogok kapni egy talicska pénzt tôllük se.
2. A C3-ról még nem írtak, hogy nem díjaztak, de a nyerteseket már értesítették, gondolom a sajnálkozó méleket is hamarosan szét küldik.
4. A MATISZ-os pályázatról még nem írták, hogy nem díjaztak, csak spameket küldenek hilstennek.

5. Na és a legfontosabb, amire legtöbbett készültem, ami miatt egy hétig kábé alig aludtam: a L'argus pályázaton is nagyon sajnálják, és rendkívüli módon remélik, hogy jövôre is részt veszek. Na én meg majd veszek. Azt.

2007. november 18., vasárnap

A kör forog

Nagyon keveset változtattam ezen a filmen, csak a stáblistát írtam rá igazából máshogy, de így már 3 percre duzzadta hossza, meg a zene is kicsit máshogy ér véget, gyhogy felraktam mégegyszer. Tehát ez a már felrakott Golfer VRS Boxer végsô verziója.

2007. november 13., kedd

Golfer VRS Boxer

Most a suliban elkezdtünk videózni, úgyhogy gyorsan össze kellett dobnom egy kis filmecskét. A tanár húzta a száját a sok visszafelézés miatt, de szerintem még egész élvezhetô. a zene Amon Tobin: Golfer VRS Boxer.

2007. november 12., hétfő

Citröen C dizájn pályázat

A Citröen elsô ízben hirdette meg a'C Design - Combine Connect Create', azaz a 'C dizájn - combinálj, capcsolj öszze, citalálj!' online pályázatát. A világ minden pontjáról részt lehet venni az amúgy olasz székhelyû netes pályázaton, mert ugye a site-ra kell feltölteni majd a pályázati munkát, a nethez meg mindenki mindenhol hozzájut.

Az a lényeg, hogy hétköznapi, de azért valamennyire az autókhoz kapcsolódó tárgyakat kell meg formatervezni a Citröen jelenlegi autóibôl kiindulva. A kiindulást úgy értik,hogy 3d fájlokban az autók néhány alkatrésze ingyen letölthetô, és akkor ezekbôl kéne operálni.
A nyertes munkákból 2008ban lesz kiállítás Milánóban, meg minden.
3 díjat osztanak ki, amiket a jelenlegi árfolyam szerint váltottam át euróból és kerekítettem:
1. díj: 3.000.000. ft.
2. díj: 2.000.000. ft.
3. díj: 1.000.000. ft.
Január 8-áig kell regisztrálni és ugyanezen napsütést nélkülözô hónap 15-éig kell beadni a munkákat, szerintem fôleg 3dben.
Részletek, meg letölthetô fájlok itt.

forrás: CarBodyDesign.com

2007. november 9., péntek

2007. november 6., kedd

Ha meg most, akkor...




Már csak a szövegeket kell átnézni és kész is!

Ha most kéne beküldeni

Mivel már nem szorít olyan veszett módon az a mogorva határidô, egy csöppet lazábbra vettem a gyeplôt, példának okáért rajzolgattam egy kicsit. Így hát nem sikerült teljes mértékben elkészíteni ma éjfélig a gépjármûvet és a hozzá kapcsolódó dokumentációt. Ebben a pillanatban tehát így néz ki a kettônél egyel több tábla, amit majdan elpostázok a versengés zsûrijének. A kezdô oldalon vázlatos rajz kezdemények láthatók, ahogy a pályázat kiírói követelték. A következô táblák témái is az ô elvárásaiknak próbál meg eleget tenni, ez okból kifolyólag tartalmaznak képeket a végleges gépkocsiról. Kizárólag a szöveges ismertetôk, lábjegyzetek, feliratok, a tipográfiai elemek képeznek hiányt: ezekre még nem futotta véges idômbôl. Köszönöm.

2007. november 5., hétfő

Tényleg utolsó a csepp

Na tényleg küldtek e-mailt az Odeonból, hogy mikor lesz az uccsócsepp fesztivál, úgyhogy falrakom ide is, hogy mindenki lássa:

Az belőlle a lényeg, hogy a mi filmjeink csütörtökön lesznek, 17:30-tól. Mondjuk szólhattak volna kicsit hamarabb is, hogy akkora ne tervezzek semmit, de mindegy...

Yíííííhhháááááá!


Itt nyomom már 3-4 napja folyamatosan a L'argus pályázatra az autót és már nagyon paráztam, hogy nem leszek kész határidőre, mert az ugye ma van. Erre 17:31-kor írnak nekem egy mélt, hogy elhalasztják a határidőt 11-éig, azaz vasárnapig! Úgyhogy most egy kis pihenőt tartok a dologban. Amúgy már van egy pár kész kép:

2007. november 3., szombat

SexualFifiz@szilvuplé_07.11.02


Volt megint egy fergeteges szexual fifiz koncert, ahol volt szerencsém megjelenni és fotózni párat. Ide felrakok négyet, a többit meg megpróbálom valami galériába feltölteni, hogy meg lehessen jól nézegetni. Ide. Amúgy elég sötét volt, meg a fények nagoyn pirosak voltak sajnos.



2007. október 30., kedd

Megint kezek

Most jut eszembe, hogy van még itt a gépen egy pár kéz rajz. Pár héttel ezelőtt kellett csinálni rajz órára, mint ahogy tavaly is. Most kicsit extrémebb kéz pózokat csináltam hozzá és a rajz tanár meg ezér ódákat zengett arról, mekkora egy akrobta vagyok én, meg hogy az ő nagymamája mit tudot az ő hüvelykujjával. Elképesztő.



Az első (=ronda) háromdé thumb képek

Talán a legfeltűnőbb változás, hogy alacsonyabb lett, mint amilyennek rajzoltam. Azér van ez így, mert kimértem, hogy ha a kereke akkora, mint egy A-klassze mercédesznek, akkor így ont 4 méter magas. Magyarországon pedig az a maximum autómagasság. Más országogban szerencsére nem kell ennek utánna néznem, mert majd asszondom, hogy magyar viszonyokra terveztem a kocsit. Amúgy a többi részlet még nincs kész, vagy ha mégis, akkor a fényekkel próbáltam láthatatlanná tenni őket.