2011. február 18., péntek

Na mindegy


Van itt ez a rajzom, de abszolút semmi köze ahhoz a közös sztorihoz, amit már az előző posztokban beígértem:

Tamás kezd esténként eljárni a haverjaival, az egyik ilyen alkalommal van szerencséje Nórát is megcsodálni egy fellépése alkalmával. Összekapcsolódik benne az éjszakai életbe való bekapcsolódás miatt érzett siker a lány alakjával és a lány sikerével. Ismeretlenül szeret bele Nórába. Ír neki a facebookon, követi a fellépéseire, úgyhogy abszolút az agyára megy szegény lánynak.

Nóra rengetegszer kioktatja, hogy miért kellene lemondania róla, de ez nem használ. Igyekszik lekezelően bánni a fiúval bizonyos kereteken belül, hátha gorombaságával eltudja üldözni. Tamás viszont nem igazán érti meg az elűzésére tett kísérleteket, továbbra is kitart. Az sem esik le igazán a fiúnak, hogy öltözködésével és külsejével csppet sem tud hatni Nórára.

Véletlenek által segítve Tamásnak sikerül megcsókolnia a lányt. Nóra ezt szörnyen kellemetlenül éli meg. Dühében észreveszi, hogy Tamás szaga nagyon hasonlít a vakvezető kutyájának a szagára, így megérti, hogy abban is nagy hasonlóság van, ahogy kettőjüket kezelte. A tévedését igyekszik helyrehozni, úgyhogy meglátogatja a fiút, hogy bocsánatot kérjen tőle.

A látogatásakor hasít belé a végső felismerés, mikor találkozik a gyerek ügyvéd apjával: el kell végeznie a jogot, hogy bíró lehessen és a munkáján keresztül élhesse ki az ítélkezés iránt érzett olthatatlan vágyát.

2011. február 6., vasárnap

Személyiség tervezés 2.


Tamás hivalkodó és őszinte. Vágyik a sikerre, mert úgy érzi, eddig nem volt benne része. Eredendően őszinte természetű, de ezt beárnyékolja egy tizenhat éves korban még normálisnak mondható naivitás. Ez utóbbi az oka annak, hogy nyíltságát negatív tuljadonságként éli meg, akadályként a sikerhez vezető útban. Megpróbál más módon szert tenni az elismertségre: különlegesnek igyekszik kiadni magát: színes és menő ruhákba öltözködik. Bár szülei nem sajnálják tőle a pénzt, ő mégis problémaként éli meg, hogy rajtuk keresztül kell megszereznie a sikerhez szükséges kellékeket: az mp3 lejátszót, a mobiltelefont, stb.

Véka ala rejtett őszintesége olyankor kerül csak felszínre, amikor ismeretlen, új dolgokkal találkozik. Az ismeretlen iránt él benne egy vonzalom, mert abban éli ki valódi természetét.

2011. február 5., szombat

Személyiség tervezés 1.


Az egyetemen most nem csak külsőre kellett megterveznünk két karaktert, hanem belsőre is, két alap tulajdonság alapján. Ráadásul úgy, hogy egymással érdekes kapcsolatba tudjanak kerülni. Az fő karaktert itt láthatjátok, a társát a következő bejegyzésben, a közös sztorijukat meg egy harmadikban majd.


Nóra magabiztos és kritikus. Születése óta nem lát, de ez cseppet sem gátolja hétköznapi életében. Mivel a többi érzéke az átlagosnál kicsit érzékenyebb, azokra és vakvezető kutyájára hagyatkozik. Igyekszik, hogy jól csinálja amit csinál, így viszonylag gyakran érik sikerek. Huszonnégy éves kora ellenére a szüleivel él, mivel fogyatékosságából kifolyólag nehezen tudná egyedül eltartani magát. Egy kevésbé ismert zenekarban énekel, havonta két-három fellépésük van. Töredékét így megkeresi annak a pénznek, amire szüksége van, a szüleitől kapott segítséget pedig természetesnek veszi, mert úgy érzi, joga van hozzá. Mégsem esne kétségbe, ha egy napon a saját lábára kellene állnia.

Barátaival és az őt körülvevő világgal szemben kritikus, mert úgy érzi, meg kell mondania, ha valamit lehetne jobban is csinálni. Olykor szűk látókörű: előfordul, hogy elhamarkodottan ítél meg embereket és helyzeteket. Ilyenkor általában későn veszi észre a tévedését, viszont ha észreveszi, igyekszik helyesbíteni, mert ugyanezt várná el a társaitól is.

Nincs állandó párja, mert úgy gondolja, senki sem igazán hozzávaló. Barátaival szemben is hasonlóan magasak az elvárásai, mégis van pár ember, aki kitart mellette.