Csak hogy még az előző bejegyzésre is rálicitáljak, most a színes rajzaimból rakok be egy válogatást! Ja és gondolom észrevettétek már, de azért elmondom, hogy a képek alján a lerajzolandó üzeneteket olvashatjátok, azokból kellett kiindulni.
Szintén a már korábban ismertett melóból vannak a képek, ezeknél viszont használtam piros ceruzát is. Egyrészt megengedett eszköz volt, másrészt pedig ezeknek az üzenetenek a szövege megkívánta a dolgot. Remélem a képekből ugyanúgy kiderül, mint a szövegekből, hogy én is szereplek néhányon, legkedvesebb barátaim társaságában.
Votl egy olyan melóm, ahol mindeféle emberek karácsonyi üzeneteit és jókívánságait kellett ráálmodni egy a4es papírra, olyan 10-20 perc alatt. Egy rövid válogatást rakok fel ezekből a munkákból, elsőként csak a szürkés tónusúakat.
Szóval van ez a film, amiben a jó meg a gonosz küzd a lányért. Ennek a készítése kötötte le az utóbbi pár hónapban minden időmet, emiatt hanyagoltam a blogomat is. A figurákat már láthattátok, de a filmet még nem, bár az is kész van elvileg. Csak azért nem raktam fel, mert szeretnék rajta egy kicsit még pofozgatni és csak aztán nyilvánosság elé tárni. Addig egy csókolózós szerelmes képpel húzom az időt.
Na szóval a harmadik figurával adós vagyok egy ideje: ő Hugó. Rettentően gonosz. Vele volt a legkevesebb munkám, mert elsőre is nagyjából úgy képzeltem el, ahogy itt látható a végleges körbeforgatáson. Annyi változott csak rajta, hogy belőlle sem lett kalóz.