2010. december 31., péntek
A szívárvány színei!
2010. december 30., csütörtök
Piros jókívánságok
Szintén a már korábban ismertett melóból vannak a képek, ezeknél viszont használtam piros ceruzát is. Egyrészt megengedett eszköz volt, másrészt pedig ezeknek az üzenetenek a szövege megkívánta a dolgot. Remélem a képekből ugyanúgy kiderül, mint a szövegekből, hogy én is szereplek néhányon, legkedvesebb barátaim társaságában.
2010. december 29., szerda
Szürke üzenetek
2010. december 28., kedd
Még nem a film
Szóval van ez a film, amiben a jó meg a gonosz küzd a lányért. Ennek a készítése kötötte le az utóbbi pár hónapban minden időmet, emiatt hanyagoltam a blogomat is. A figurákat már láthattátok, de a filmet még nem, bár az is kész van elvileg. Csak azért nem raktam fel, mert szeretnék rajta egy kicsit még pofozgatni és csak aztán nyilvánosság elé tárni. Addig egy csókolózós szerelmes képpel húzom az időt.
2010. december 27., hétfő
Közös ellenségünk
2010. november 1., hétfő
A sólyomlovag
A figurák kialakítását a hőssel kezdtem. A tervem az volt, hogy köré építem majd fel a többieket, de persze a lány előbb lett elf és hogy együtt maradhassanak, a pasasnak lovaggá kellett válnia.
Alapvetően kalóz volt ugyanis, valami matróz féle, de ezzel a szereppel együtt volt benne egy kis negatívság is. Az első rajzokon például még nem döntöttem el, hogy most a gonoszt vagy a jót rajzolom, csak fejeket keresgéltem, nagyrészt létező arcok alapján.
Aztán megtetszett egy karakter, akit keménynek, de igazságosnak képzeltem el, őt formáltam aztán kicsit csinosabbra, hogy igazán jónak hasson. És végül kapott egy lapát méretű kardot a teknős színű páncéljai meg a terepszínű gatyája mellé.
2010. október 23., szombat
Mindannyiunk szerelme
Szóval volt ez a figuratervezési feladat, 4 szereplővel, köztük egy megmentésre váró lánnyal, aki igazából csak egy szinésznő, aki eljátssza ezt. Kicsit bonyolult alaphelyzet talán, de vannak így is egyértelmű vonásai. Ilyen például az, hogy szépnek/vonzónak kell lennie, valamilyen szinten ártatlannak és ártalmatlannak is.
Első körben arcokkal kezdtem a feladatot, de igazából egyik tulajdonságot sem sikerült kifejezni, talán főleg az erőteljes állvonal miatt. Aztán kitaláltam, hogy legyen a lány elf, hosszú fülekkel, meg tigris-szerű lapos orral, hogy a természettel jobban összekapcsolódjon a karakter. Talán ez csak nekem a hülyeségem, de szerintem ettől valahol nőiesebb lehet és a megmentése is drámaibbá válhat.
Aztán megrajzoltam szinesben, de elsőre kicsit mogorva lett, úgyhogy az újdonsült csapattársaim intő szavai által vezérelve alakítgattam még kicsit. Ezúton köszönném meg például a korona ötletét, mert attól nem csak egy hercegnős beütése lett a figurának, de a történetben is jól jött ki.
2010. október 12., kedd
Fordulat
2010. szeptember 28., kedd
János, Tímea és Hugó
Az egyetemen az volt az első feladat, hogy egy magadott sztorihoz tervezzünk karaktereket. Az alaphelyzet egy filmforgatás, ahol a jó és a rossz vív egymással a lányért.
Én egy fantazi film forgatásához terveztem páncélos jóembert. A hatalmas és baromi nehéz karddal szerintem jobb, de a végére beraktam egy olyan képet is, ahol normálisabb méretű a fegyvere, mert a tanáraink nem díjazták az ötletemet.
A megmentésre váró lány pedig elf, legalábbis a filmbéli szerepe szerint. Ő még alakuló félben van, de a többiek már mind véglegesek.
Volt még egy bónusz karakter, a film rendezője, ő konzultál itt lent a főszereplővel éppen.
Én egy fantazi film forgatásához terveztem páncélos jóembert. A hatalmas és baromi nehéz karddal szerintem jobb, de a végére beraktam egy olyan képet is, ahol normálisabb méretű a fegyvere, mert a tanáraink nem díjazták az ötletemet.
A megmentésre váró lány pedig elf, legalábbis a filmbéli szerepe szerint. Ő még alakuló félben van, de a többiek már mind véglegesek.
Volt még egy bónusz karakter, a film rendezője, ő konzultál itt lent a főszereplővel éppen.
2010. augusztus 26., csütörtök
2010. augusztus 16., hétfő
Alacska
2010. augusztus 6., péntek
Facebookozzál már
2010. augusztus 5., csütörtök
Facebookozz a téren
Az erzsébet téren van egy nagy fal, amire rárajzoljuk és írjuk, amit a sok ember az utcán vagy otthon fészbukol. A gyakrolatban ez úgy néz ki, hogy marhanagy müanyagtáblákra kell feldobni 3 perc alatt a 30 x 30 pixeles profilképek alapján egy rajzot az illetőről, ezzel egy időben pedig az írásos üzenetét, gyöngybetűkkel.
Az írást személy szerint igyekszem kerülni, így a tegnap esti műszakban 6 óta alatt 81 rajzot sikerült elkészítenem, meg is mutatok belőlük néhányat, ocsmányul egymás mellé hányva.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)