2009. augusztus 31., hétfő

Fan art

Tudjátok, van az a műfaj, amikor rajongó emberek lerajzolják azt a figurát, akiért rajonganak, csak egy kicsit másképp, mint az eredeti volt. Ezt főleg képregényeknél meg hasonlóknál szokták megtenni, erre rengeteg példa látható Miklósnál. Én kábé még sose csináltam ilyet, de mostanában játszottam olykor olykor egy régi és elég furcsán kinéző kis játékkal, amelyikben az egyik figurának a ruhája egész érdekes volt. Főleg azért, mert a figura 10 x 10 pixelből áll és ezért tulajdonképpen olyannak látod, amilyennek akarod. Szinte olyan, mintha csak le lenne írva. Na mindegy.

Szóval volt benne egy figura, akit főleg a ruhája miatt lerajzoltam, kábé úgy, ahogy a hivatalosan kinéz. Ez már kicsit régebben volt, de a technikája megtetszett, akvarellre rajzoltam ugyanis színes ceruzával, úgyhogy rajzoltam még belőle az elmúlt napokban két másikat is, sportolósat, már sokkal kevésbé ragaszkodva az eredetihez és csak a nekem érdekes részleteit megtartva.


Szóval igazából a technikai részén van a hangsúly, mert bejövős és fogom majd még használni más figurákhoz is.