2010. augusztus 26., csütörtök

Fogas


A környékünkön nem csak szép kilátás van, hanem fogaskerekű is, piros.

2010. augusztus 16., hétfő

Alacska


Hétvégén voltam olyan rokonoknál, akik messze laknak, egy Alacska nevű kis faluban. Elég jó kis hely, van csomó boros pince, meg fecske.

2010. augusztus 6., péntek

Facebookozzál már


Tegnap kevesebbet rajzoltam, kevesebbet is mutatok. Volt viszont köztük csomó érdekes dolog, mint a Klimt festmény, az oroszlán szobor meg a gésák.

2010. augusztus 5., csütörtök

Facebookozz a téren


Az erzsébet téren van egy nagy fal, amire rárajzoljuk és írjuk, amit a sok ember az utcán vagy otthon fészbukol. A gyakrolatban ez úgy néz ki, hogy marhanagy müanyagtáblákra kell feldobni 3 perc alatt a 30 x 30 pixeles profilképek alapján egy rajzot az illetőről, ezzel egy időben pedig az írásos üzenetét, gyöngybetűkkel.
Az írást személy szerint igyekszem kerülni, így a tegnap esti műszakban 6 óta alatt 81 rajzot sikerült elkészítenem, meg is mutatok belőlük néhányat, ocsmányul egymás mellé hányva.