2008. január 27., vasárnap

Panoráma

Most azért nem nagyon posztoltam, mert nyomom a Wolf Plus filmet, mint mondtam. Már az egész fel van véve és meg van vágva, a 3d-s részeket csinálom most, még a kompozitálás lesz majd hátra. Azér felrakok addíg egy képet, amin a film egyik helyszíne látható, amúgy panoráma fotó, szóval egy kis bemutató:

2008. január 23., szerda

Shiitake

Egy nagy tiszteletnek örvendô személy azzal tisztelt meg a minap, hogy többek között engem kért meg, hogy rajzoljak neki egy szamuráj kardos gombát. Mélyen tanulmányoztam a kenjutsu-t és végül arra jutottam, hogy mivel a gombának nem lehet vállat rajzolni (felfelé vékonyodik ugye), ezért a kard mozdulatokból se nagyon lehet sokat kihozni. Így hát kiválasztottam egy olyan kard fogást, ami vállak nélkül is élvezhetô valamennyire, majd azt megrajzoltam kétszer. Azt amúgy tudom, hogy a shiitake gmoba nem így néz ki.

Wolf Plus animatik

Csináltam, igazából magamnak egy animatikot (idôbeli sztoribord) a készülô Wolf PLus filmhez. Megelhetôsen gyors és zavaros, minvel, mint mondottam volt fôleg nekem szól és a képkivágások miatt készült ímúgy is, de azér mégis felraktam a jutyúbra. Ez így kábé 2 perc, a kész filmet kábé kétszer ilyen hosszúra tervezem, szóva lígy tessék nézni. A rajzok is eléggé zavarosak, szóval ha valakit jobban érdekel pause-olgassa le gyakorta, akkor aztán lehet sasolni. Az elején amúgy már van egy pár felvett jelenet is, de azok kicsit sötétek, majd meglátom, mi lesz velük.

2008. január 19., szombat

Csak nem azt mondja, hogy aluszik?

Megint egy sztrájktörô, manuáliszászlóshajó. Itt is szürke volt a papír, de a tanárom szerint nagyon rossz lett a legutóbbi filctollas munkám, ezért most azt mondta, más eszközzel nyomassam. Ceruza. Amúgy elég rosszul sikerült befotózni, szóval a valóságban nem ilyen görbék az egyenes vonalak a képen.

2008. január 17., csütörtök

Majdnem

Kicsontoztam a farkas modelljét, meg beállítottam az upvectorokat és a rootgoalokat a tipgoalokkal, hogy jól lehessen mozgatni, de még néhány helyen kis szilánkok jelennek meg az apró hibák miatt, azt ezen a képen fotosoppal próbáltam palástolni. Még van hátra munka rendesen, de kábé már mozgatható a farkas, s ez az, mi a legfontosabb, ahogy Sánta úr írta volt.
Amúgy elfelejtettem mondani, hogy január negyedikén volt egyéves a blogom, szülinapi ajándék nem volt. Ja és ez pont a 200. pószt.

2008. január 15., kedd

Farkas törvény még


Kábé kész van a farkas robot, talán még a kezén fogok valamit igazítani. Innentôl mér csak ki kell csontozni és mehet vele az animáció.


Farkas törvények

Bizonyára már mindenkit esz a fene, hoyg vajh' mi lehet a farkassal. Hát most kiderül:

2008. január 14., hétfő

Kamikaze


Az utolsó éj
havas mezői felett -
szilva illata.
(Somogyvári Zsolt fordítása)

2008. január 10., csütörtök

Amit ígértem régebben

Írtam, hogy rakok fel valami kézi rajzot is, hoyg megtörjem a sterill 3dk elnyomó hegemóniáját, szóval itt a rajzórai munkám:

Szürke papír, azon filctoll, azon ceruza, azon pedig pitt kréta.

2008. január 9., szerda

ez a feje

Keveset haladtam a robottal, de azért talán még így is érdekes lehet a közeli a fejérôl, annak ellenére, hogy nagyon sötét és elég gázok rajta a fények. Tonképp csak a fejtetôt csináltam meg, az állát pedig elkezdtem.

Ja és már nagyon el3dsedett a blog, úgyhogy holnap befotózom egy pár rajzomat, hogy ne legyen ilyen rideg cg-boglya a juhaszmark.blogspot.com!

2008. január 8., kedd

robot

Elkezdtem csinálni a farkast, eddíg felpakoltam rá a Golf összes alaktrészét, most kezdem el felötlteni az alkatrészek között tátongó ûrt. Most még szörnyen néz ki, igaz. Remélem majd lesz egyszer belôlle valami használható is. Amúgy nincsen kéz- és lábfeje sem a képen, azt is majd még kenek rá egyet-egyet. A lgrosszabb része pedig a hátának az alján az a hosszú egyenes elem, ami aGolf teteje ketté szedve. megpróbálok majd vele valamit kezdeni.
szembôl:

oldalról:

hátulról:

2008. január 7., hétfő

Golf Plus-készen

Oké, nem lett túl élethû, de az animációhoz talán elég ennyi, meg a roboton se ez fog látszani, ha valami látszani fog egyáltalán. Szóval ünnepélyesen befejeztem a Golf Plus meg3dlését. Csekkitáut:

2008. január 6., vasárnap

Dzsörmön endzsiníring inda háusz!

Már majdnem teljesne készen vagyok a Golf Plussal, de tényleg. Már csak a hátsó lámpák textúráját kell megcsinálnom. Az illesztéseken még kéne javítani, mert nagyon csálék lettek, meg a tetô íve is szögletes néhl, de már nem akarok sokkal több idôt bele ölni ebe a munkába mert már szörnyen unom, hogy éjjel-nappal ezt cisnálom, szeretnék már átállni a robot modellezésre!

Háttérkép2

Na. A visszapillantójának az alja botrányos, az ablaktörlôk szögletesek, de ez csak egy kattintás lesz majd. Ami tényleg hiányzik, az a csík az autó oldalára és hogy a perspektívát sikerüljön beállítani olyanra, mint az eredeti képen.

2008. január 5., szombat

Háttérkép

Lemosattuk az autónkat, úgyhogy mostmár tudtam rólla fotókat csinálni, majd mingyárt rakok fel mellé összehasonlításként egy pár rendert is. Mindenestre ha valaki eddíg hiányolta volna a file-jai mögül a golf plus fotóját, most örülhet:

2008. január 3., csütörtök

Fejlemények

Csinálgattam tovább a Golf plust, mondjuk a fejlődés annyira nem látványos, maximum az szúrhat szemet, hogy most többet foglalkoztam azzal, hogy szépek legyenek a képek. Mindenestre egyészen bíztató, hogy idáig három nap alatt sikerült eljutnom és midnennap csináltam mellette mást is. Talán holnap kész lesz.

2008. január 2., szerda

Golf Plus

Itt tartok a golffal:





kell még: a lámpák belseje, a szélvédők és az ablakok üvegei, a hátsó lökhárító jívátsa, ablak törlők, kilincsek és felnik.

2008. január 1., kedd

Mazda Furai

Nem szoktam sosem más autókról írni, olyanokról, amiket nem én csináltam, amikhez tulajdonképp semmi közöm, mert van elég olyan blog, ahol az ilyenekrôl hírt adnak, ezegyszer azonban kivételt teszek: MAZDA FURAI

A Mazda már régóta csinál nagyon jókat, valahogy mégse olvastam rólluk sehol se, hogy nagyon dícsérnék ôket, az Audit (tehát a Lambot is) meg hasonlókat fényeznek mindenhol. Nem nagyon tudom, hogy ennek mi az oka, jóindulatúan azt feltételezem, hogy az országok és a földrészek közti rivalizálás húzódik ennek a hátterében, hogy a saját kontinensünk autóit közelebb érezzük a szívünkhöz, mint egy távoli szigetországét. Mindegy is.

Kevés és csak alacsony felbontású, utcai képek vannak a kocsiról, mert ez egy kevésbé reklámozott koncepció, valami átlag versenyautóra épül, szóval ezért se nagyon zengenek rólla ódákat az ótósóságérók.


Pár éve már eljutottunk odáig, hogy egy autót inkább a külsejéért veszünk meg, mint a teljeseítményéért, amikor már több 100 ugyanolyan autó közül választhatunk, árnyalatnyi különbségekkel. Oké, az ára az első legfontosabb, de utánna egyből jön a külseje. Szóval ilyen körülmények között nekem ne mondja senki, hogy nincs értelme egy ilyen Mazdát elkészíteni, mert semmilyen technikai újítás nincsen benne. Na.

Ha élnének még szamurájok, ilyen autójuk lenne.