2007. október 30., kedd

Megint kezek

Most jut eszembe, hogy van még itt a gépen egy pár kéz rajz. Pár héttel ezelőtt kellett csinálni rajz órára, mint ahogy tavaly is. Most kicsit extrémebb kéz pózokat csináltam hozzá és a rajz tanár meg ezér ódákat zengett arról, mekkora egy akrobta vagyok én, meg hogy az ő nagymamája mit tudot az ő hüvelykujjával. Elképesztő.



Az első (=ronda) háromdé thumb képek

Talán a legfeltűnőbb változás, hogy alacsonyabb lett, mint amilyennek rajzoltam. Azér van ez így, mert kimértem, hogy ha a kereke akkora, mint egy A-klassze mercédesznek, akkor így ont 4 méter magas. Magyarországon pedig az a maximum autómagasság. Más országogban szerencsére nem kell ennek utánna néznem, mert majd asszondom, hogy magyar viszonyokra terveztem a kocsit. Amúgy a többi részlet még nincs kész, vagy ha mégis, akkor a fényekkel próbáltam láthatatlanná tenni őket.


WebDesign

Mostmár szakon tanulunk WebDesignt is, amihez van nekünk mostmár új tanárunk is. A feladat félig-meddíg szabadon választott, én a sulinak csinálok site-ot. Először valami olyat akartam, hogy legyen a képen egy csomó billentyű, amikre ha rámegy a kurzor, akkor átforulnak valami teljesen másra. Csináltam is hozzá 3dben terveket:


Csak az volt ezzel a baj, hogy semmi köze nem volt a sulihoz, úgyhogy próbáltam inkább egy fotóból kiindulni, mer annak majd sokkal több köze lesz a sulihoz. Ez pedig ilyenre sikerült, de ezt még csinálgatom, úgyhogy biztos majd még változik egy csomót jól.

Jelzőoszlop

A benzinkúttal már elég régen nem foglalkoztam, de nem posztoltam még belőlle mindent. Csináltam például egy ilyen nagy oszlop szerű cuccot, ami a benzinkút előtt szokott lenni és ki van írva rá nagyban, hogy mennyire nagyon olcsó itt a benzin. Így néz ki, szintén agyagból:

Utolsó Csepp Fesztivál

Igaz, ez eléggé alibi egy poszt, de azér zúzom:
Lesz az Odeonban egy Utolsó Csepp nevű filmfesztivál, amiről semmit nem tudok, de majdcsak lesz valami. Feri (a tanárom) mondta, hogy küldjem be erre a Wrdalak trélerét, ő meg majd elintéz mindent. Szóval nekem csak bekellett vinni a DVD-t az Odeonba, ott meg majd eldőlnek a dolgok. Mindenestre most berakom ide egy kis ismétlésként a Wrdalak videót, hogy mindenki jól felidézze, milyen is volt az:

SUSNYAS - the motion picture

Volt egy eJunior nevű pályázat, aminél fogalmam sem volt, hogy mit is kéne rá beküldeni, úgyhogy gyorsan összedobtam rá egy kis animációt a Susnyásról. A feléig vannak csak rajzok, onnantól kezdődik az igazi móka. A zene választás viszont elég komoly lett. Muhahaha!
Ja és még elmondom, hogy van benne olyan rész, ahol működés közben van a Susnyás, tehát forognak a csápok meg a gumisodronyok. Valahogy így:

Mondjuk a feliratok nem túl olvashatóak, de csak ugyanaz van kiírva, amit a korábbi Susnyásos oldalakra is írtam. Amúgy tervben van még egy angol verzió elkészítése is a dologból, abban majd megpróbálom valahogy megoldani a felirat-problémát.

Már nem is olyan, mint egy hüvelyk ujj

Mivel már egy hetem sincs, hogy kész legyek a Thumbbal, kicsit elkezdtem iparkodni. Itt vannak a legutóbbi rajzaim rólla, ezek alapján már elkezdtem 3dzni, rakok majd fel képeket arról is.




2007. október 4., csütörtök

Árokba borulás?

Lehet, hogy fel fognak borulni a dolgok, de lehet, hogy nem, sose tudjuk meg.
Mindenestre mégis csak elővettem a már befejezettnek mondott THUMB projectet. Azzal bővítettem a már meglévő koncepciót, hogy kapott oldalra két nagy szárnyat, meg irányít kis szárnyakat, plusz az aljára is csónak szerű vízhatlan cuccot. És akkor ez azér jó, mert a nagy szárnyakkal nagy a felhajtó erő és ha kicsit felemelkedik a sugárhajtóművekkel, csak annyira, hogy még hozzáérjen a vízfelszínhez, akkor tud menni jó gyorsan és kevés energával, lásd Kaszpi-szörny.
Szóval azér jó az egész, mer lecsorogsz vele a Dunán, 'oszt ha megérkeztél, csak kicsit feljebb emelkedsz és egy kititőnél ráhajtasz az autó útra, ahonnan már ismerős a téma.

Amúgy a rajzokhoz hozzá tartozik hogy általában felcsukott állapotban rajzoltam rá a szárnyakat, mert úgy a forgalmoban sem zavaró, meg nekem is könyebb.



A borulást meg megszavazatom.

TunkolóTönk

Csinálgatom lassan a benzinkutat. Mivel az épület ofrmája már megvan ezért a részleteket kezdtem el meg 3dzni. Itt például most az a cucc van, amire rárakják a töltőket, amíg nem használják őket. Is ugye mivel tankoló dolgok vannak, ezért a tunkolótönk pont ideális név neki. Szintén agyagből készült.

Az amúgy a lényeg, hogy emellé beáll mindkét oldalra egy-egy autó, kiválasztja a sofőr, hogy milyen üzemanyag kéne neki és akkor olyna jön a csövön. a tönk tetjén az a két fül szerű dolog a két kijelző, ami mutatja, hogy mennyibe fog kerülni, ami eddíg kifért a csövön.