2011. november 27., vasárnap

Bónusz


Persze még egy olyan site is, mint a deviantart, meg kell időnként elégedjen könnyed, gyors kis rajzocskákkal. Nem lehet mindíg az erőltetett, a túl részletezett stílust nyomni. Olykor szükség van egy-egy kötötótt pulóverre való mintára is.

2011. november 26., szombat

Köd


Visszatérve a rajzfilm fennsíkok végtelenbevesző kőlabirintusaihoz, meg kell említenem, hogy a project rendezője hozakodott elő a köd ötletével. Szerintem nagyon jót tett a hangulatnak és emiatt még a színösszeállítást is sikerült letisztultabbá alakítanom. Amúgy ezek a manuális hatású látványok a nagyszerű ArtRage programban készültek, ha ilyesmire vágytok, próbáljátok ki!

2011. november 25., péntek

Populizmus


Így született meg az eddigi legnépszerűbb deviantartos képem. Gondolom, nem kell magyaráznom, miért nézték meg olyan sokan. Kicsit inkább szégyenkeznem kéne, de az az igazság, hogy mivel becimkéztem ebben a posztban is a rajz főtémáját, az az érzésem, hogy ide is számtalan látogatót fog vonzani. Azt pedig már nem is kell említenem, hogy a legutóbbi BobaFett-fiaskó után úgy éreztem, vissza kell térnem az egyszerű beállításokhoz.

2011. november 24., csütörtök

Sziklák földjén


A multkori sziklatéma persze nem ért véget ott, tovább gyűrűzött pár rajzba még. Az alapfelállás maradt ugyanaz, a részletek viszont finomodtak még egy kicsit.

2011. november 23., szerda

Szentségtörés


Bevallom elragadott egy kicsit a hév itt is. Annyira igyekeztem valami meghökkentővel előállni (persze a star wars fan-art univerzumon belül), hogy túlmentem a határon. A deviantarton aztán kommenteken keresztül leszedték rólam a szenteltvizet, de legalább ment egy kicsit a diskurzus, ezzel is növelve a nézettségemet. Aztán még ott van az is, hogy nem igazán kivehető, mi történiik a képen. Segítségül annyit elárulok, hogy a baloldali figura lába a jobb oldali figura lába mögött keresendő.

2011. november 22., kedd

Sziklapark


Azt a melót végül sikerült megszereznem, amihez a stílusgyakorlatokat csináltam. Viszont végül mégsem kellett azt a megjelenítésimódot erőltetni, így a Samurai Jack hátereit próbáltam kicsit megidézni, persze a saját korlátaim és a Himalája hegyei között. Egy embermagas sziklákból álló labirintus megalkotása lett volna amúgy a cél.

2011. november 21., hétfő

Sidious is megkapja


Na talán ez sikerült ebben a témában a legrosszabbul. Igazából fel sem raknám ide, csak a Vaderes rajzolyan kérdéseket vetett fel, amiket ezzel a képpel lehet csak megválaszolni. Hátha van, akinek minden hibája ellenére is bejön.

2011. november 20., vasárnap

Puskin mozi


A Puskin mozi megkérte a sulinkat, hogy készítsünk el pár tervet olyan kis filmecskékre, amelyeket a vetítéseik előtt játszhatnak majd le, azokkal egyértelműsítvén a nézőkben, hogy pontosan hova is ültek be.

Nagyjából egyből eszembejutott egy figura, aki régies ruhákba öltözött, orosz, írással foglalkozik, a feje viszont egy moziterem. Bár a rajza sem sikerült egyből a legjobbra, de inkább egy tökös sztorit kellett volna kitalálnom hozzá, hogy működjön vele a film.


Elsőre szimplán csak az Astorián ugratta volna a lovát. Második nekifutásra már volt egy kis haverja is, a vetítő fejű katona, aki az otthonában kereste volna fel. Harmadjára jutott csak eszembe a leginkább épkézláb megfejtés. Szóval végül a mozitermet egy barokk-korabeli hölgy kapta meg, aki egy zenés-táncos bál közepén vár kedvesére a holdfényes balkonon. A történet poénját nem lövöm le, majd a kész filmből kiderül!

2011. november 19., szombat

Darth Vader alternatív befejezése


Na ennél a képnél kezdtem el tudatosan stratégiát kiépíteni. Megnéztem, melyik karakternek van még sok tagot számláló fanklubbja a deviantarton, így jött Vader. Rájöttem, hogy ahhoz, hogy mindenki megnézze a rajzomat, szekszinek kell lennie, így jöttek a csöcsök. Emellett még úgy véltem, kell valami eredetit, valami pluszt beleadnom, így jött az alternatív storyline. A filmek által leírt, jólismert történetet tehát sutba dobtam és megszületett a fenti kép.

2011. november 18., péntek

Boba Fett-köpeny


Itt is a hangsúlyos feketékre volt szükség a himalájában, mint pár nappal ezelőtt. Ezúttal viszont jobban odafigyeltem rá, hogy Mike Mignola stílusához hasonlót alkossak. A figura persze nem lett olyan, de nem az volt a lényeg. De persze nem is a Boba Fettet idéző lyuggatot köpeny.

2011. november 17., csütörtök

Magnaguard droidok


Itt a csillogós latexruha tónusozását próbáltam ki, de a szinei miatt kicsit behalt a dolog. Pakoltam még mellé ilyen profi harci doridokat, hátha azokat is szeretik, de rá kellett jönnöm, hogy nem ez a helyes út a népszerűség felé. És bár az előtér esetében eléggé elkavarodtam a részletekben, a hátteret egész dinamuksra sikerült stilizálnom így visszanézve.

2011. november 16., szerda

Na így tervezek robotot


A patinás Fa*zzine hamarosan új számmal jelentkezik. Természetesen most sem voltam rest és egy hat oldalas szösszenettel járultam hozzá a magazin sikeréhez. Az egyik főszereplőm egy hipererős robot. Inspirációként a japán kultúrkör "mecha" nevű figuráihoz fordultam, mivel a későbbiekben megvalósuló végleges művet mangás stílusban óhajtottam papírra vetni. A hosszasra nyúlt tervezési folyamat tekinthető meg alant.


2011. november 15., kedd

Fan-art halom


Már pedzegettem itt korábban a deviantartra specializálódott ténykedésemet. Ennek gyümölcseit nem rejtegetem tovább, egyesével szépen kirakom a képeket ide is, készítésük szerinti időrendben.

Az is feltűnhetett, hogy kipécéztem magamnak egy konkrét karaktert a Clone Wars nevű, tűrhető minőségi animációs sorozatból. Szerencsés együttállása volt ez a személyes szimpátiámnak és a figura jelentősre tehető deviantartos rajongó bázisának. Szóval folytattam vele a színes kontúros stílusom kidolgozását és egy szimpla pózt választottam az egyszerűség kedvéért.

2011. november 14., hétfő

Az a régi tűz...


Volt egy meló, amihez kérték a srácok, hogy dobjak össze egy hangulatcsináló képet. Helyszínnek egy hegyvidék, stílusnak pedig egy képregényes, erősen árnyékolt, kevés színnel rajzolt világ volt a kritérium. A térdeit és a támaszkodó kezét utálom, de a holdfényes kis ablakocskával elégedett vagyok.